„Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjátadó gála megszervezése és komplex kommunikációs kampány megtervezése, lebonyolítása

A Nemzeti Tehetség Program egyaránt támogatja a tehetséges fiatalokat és ismeri el a tehetséggondozó, tehetségsegítő szakemberek áldozatos munkáját. 2022. április 25-én adta át a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” és a Tehetségbarát Önkormányzat 2022 díjakat Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára a Budapest Music Centerben. A Preport PR az NTP-ITR-M-21-0002 jelű projekt keretében szervezte meg az ünnepélyes gálát, amelynek kiemelt fellépője volt Pély Barna Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Artisjus-díjas énekes-gitáros-dalszerző, aki tanítványával együtt is színpadra állt az eseményen. A kommunikációs kampány során arra törekedtünk, hogy tovább építsük a Nemzeti Tehetség Program ismertségét, valamint bemutassuk a díjazottakat az országos, regionális és helyi sajtóban. Ennek érdekében egy hónapon keresztül, több mint 20 poszt jelent meg a rendezvényhez kapcsolódóan a Nemzeti Tehetség Program Facebook-oldalán, felhasználva az eseményen készült fotókat, rendezvényvideót, kreatív anyagokat. Interjúkat szerveztünk az országos, regionális és helyi sajtóba, fókuszálva azokra a településekre, amelyek büszkék lehetnek a díjazott szakembereikre.

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, valamint Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Pély Barna Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Artisjus-díjas énekes-gitáros-dalszerző mellett a gálán fellépett Fejes Zora, valamint Mészáros Jázon, Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjas diákok.

Az eseményen 58 díjazott, 56 kísérő, 41 VIP-meghívott, és 19 sajtómunkatárs vett részt.

A rendezvényt követő utókommunikációs kampány során a díjazottak példaértékű munkájának széleskörű megismertetése érdekében PR-tevékenységünkkel irányítottuk rájuk a figyelmet. Kommunikációs ügynökségi munkánk eredményeként az eseményt követően 105 különböző sajtómegjelenést regisztráltunk és több tízezres elérést generáltunk a közösségi médiában. A díjazott szakemberek és önkormányzatok hírét vitte egyebek mellett az MTI, az MTVA televízió- és rádió csatornái, országos és megyei napilapok, regionális és helyi újságok, TV-k és rádiók is.

 

A Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram tájékoztatási kampánya

A Preport PR által az NTP-ITR-M-21-0002 jelű projekt keretében szervezett egészéves kampány elsődleges kommunikációs súlypontja az elsődleges célközönség (az ösztöndíjra esetlegesen pályázó fiatalok) és a másodlagos célközönség (hazai közvélemény)  tájékoztatása azzal a céllal, hogy minél szélesebb közönség értesülhessen arról: Magyarországon működik egy, a világon egyedülálló ösztöndíjprogram, amely az ország legtehetségesebb középiskolás diákjainak külföldi egyetemi tanulmányait támogatja tanulmányi költségeken és az utazási, szállás és megélhetési költségeken keresztül egészen a tankönyvek beszerzéséig valamennyi területen.

Sajtótájékoztatókat szerveztünk a pályázatok mérföldköveihez kapcsolódóan, a szakmai megvalósító szervezet igényei szerint. A sajtótájékoztatókhoz kapcsolódóan sajtómeghívók készültek, melyet több körben küldtünk ki a releváns szerkesztőségek részére és telefonos utánkövetéssel is biztosítottuk, hogy eljusson a rendezvények híre az újságírókhoz. A rendezvényekhez kapcsolódóan sajtóközleményeket készítettünk, amelyek bemutatták a Stipendium Peregrinum pályázati program aktuális mérföldkövét (például egy pályázati komponens kiírása, vagy beadási határideje, stb.) és ismertette az egyedülálló pályázati program hátterét azok számára is, akik ekkor találkoztak először a Stipendium Peregrinum (Stipi) elnevezéssel. Az eseményt követően utókommunikációs kampányt folytattunk, melynek során felhasználtuk a rendezvényen készült fotó és videóanyagot, követő interjúkat szerveztünk az országos médiában – TV és rádiós megjelenést biztosítva a nyilatkozatra kijelölt szakembereknek és rajtuk keresztül a pályázati programnak.

Önálló standdal vettünk részt a 22. EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, melyen a célközönségnek szóló tájékoztató füzetet készítettünk, tájékoztató pódium elődadást szerveztünk, és az előző években sikeresen pályázott diákok élő videós bejelentkezéseivel is népszerűsítettük a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramot.

Kommunikációs tevékenységünk eredményeként az év során összesen több mint 300 sajtómegjelenést regisztráltunk és több tízezres elérést generáltunk a közösségi médiában.