„Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjátadó gála megszervezése és komplex kommunikációs kampány megtervezése, lebonyolítása.

A Nemzeti Tehetség Program egyaránt támogatja a tehetséges fiatalokat és ismeri el a tehetséggondozó, tehetségsegítő szakemberek áldozatos munkáját. 2020. augusztus 24-én adta át a „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” és a Tehetségbarát Önkormányzat 2020 díjakat Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a budapesti Akvárium Klubban. A Preport PR az NTP-KTSZT-M-19 jelű projekt keretében szervezte meg az ünnepélyes gálát, amelyen fellépett mások mellett Miklósa Erika világhírű koloratúrszoprán énekesnő is egykori mentoráltja, Szlama László kobozművész kíséretében. A kommunikációs kampány során arra törekedtünk, hogy tovább építsük a Nemzeti Tehetség Program ismertségét, valamint bemutassuk a díjazottakat az országos, regionális és helyi sajtóban. Ennek érdekében egy hónapon keresztül, közel 30 poszt jelent meg a rendezvényhez kapcsolódóan a Nemzeti tehetség Program Facebook oldalán, felhasználva az eseményen készült fotókat, rendezvényvideót, kreatív anyagokat. Interjúkat szerveztünk az országos, regionális és helyi sajtóba, fókuszálva azokra a településekre, amelyek büszkék lehetnek a díjazott szakembereikre.

A „Bonis Bona – A Nemzet Tehetségeiért” díjátadó gálán beszédet mondott Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár az EMMI részéről, valamint Dukai Miklós, önkormányzati helyettes államtitkár. A Nemzeti Tehetség Program Stipendium Peregrinum (STIPI) ösztöndíjprogramjának fiataljait a kiválasztótábor instruktorainak nevében Miklósa Erika köszöntötte. A Kossuth-díjas, világhírű koloratúrszoprán énekesnő és Junior Príma díjas kísérője mellett a gálán felléptek a Snétberger Zenei Tehetség Központ mentorai, Fehér Elemér és Sándor Norbert, valamint a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjas Takács Fanni, modern táncos.

Az eseményen 60 díjazott, 54 kísérő, 23 STIPI résztvevő, 40 VIP-meghívott, és 25 sajtómunkatárs vett részt.

A rendezvényt követő utókommunikációs kampány során a díjazottak példaértékű munkájának széleskörű megismertetése érdekében PR-tevékenységünkkel irányítottuk rá a figyelmet. Kommunikációs ügynökségi munkánk eredményeként az eseményt követően 117 különböző sajtómegjelenést regisztráltunk és több tízezres elérést generáltunk a közösségi médiában. A díjazott szakemberek és önkormányzatok hírét vitte többek között az MTI, az MTVA televízió- és rádió csatornái, országos és megyei napilapok, regionális és helyi újságok, TV-k és rádiók is.